Előkerült Lakatos Márk: egy budapesti szórakozóhelyen kapták lencsevégre
A stylist október 27. óta nem tett közzé semmit közösségi felületein.
Emberkereskedelem és fiatalkorúakkal való visszaélés vádjával vették őrizetbe a gyanúsítottat.
Nyitókép: Képernyőkép / Magyar Nemzet
A rendőrség emberkereskedelem gyanújával vett őrizetbe egy 27 éves férfit, aki kapcsolatban állhat a Lakatos Márk körüli pedofilbotránnyal – írta meg a Magyar Nemzet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése alapján a gyanúsítottat „a sértettel szemben fennálló egyéb hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett, két rendbeli emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt” hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az illetékes hatóság kezdeményezte a férfi letartóztatását.
A Lakatos Márk-ügy a közelmúltban robbant ki, amikor Ábrahám Róbert műsorában egy egykori állami gondozott fiú nyilatkozott arról, hogy Lakatos Márk évekkel ezelőtt, fiatalkorában, szexuális kapcsolatot létesített vele. A fiú beszámolt arról is, hogy egy kerítőhálózat működött, amely árvaházakban kutatta fel a szegény sorsú fiatal fiúkat. Az így kiszemelt áldozatokat a kerítők „leszállították” és átadták megrendelőiknek, majd pénzbeli vagy egyéb juttatásokat kaptak munkájukért.
Mint a Magyar Nemzet megtudta
a tanú állítása szerint ő maga is áldozata volt ennek a rendszernek.
Elmondása alapján az „átadás” előtt drogot adtak neki, és később egy lakásban olyan cselekedetekre kényszerítették félelemből, amelyeket nem akart megtenni. A fiú a történtekért egy pár cipőt és némi pénzt kapott. Az ügy nyilvánosságra kerülése után a hivatalos eljárás gyorsan megkezdődött. A sértett videóvallomását a Fővárosi Főügyészséghez nyújtották be, amely azt továbbította a BRFK-hoz. A rendőrség még aznap elrendelte a nyomozást.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A stylist október 27. óta nem tett közzé semmit közösségi felületein.